édesIstenem, édesIstenem..

A nagy kérdés

- Mi történt aztán az idegen ajkú lánnyal?
- Az ajka már nem annyira idegen.

A Vattacukorfejű bombázó

Túl kell lépni az Isten-ördög típusú narratíván.
Túl kell lépni és be kell lépni önmagunkba.
Ahol szétoszlik a fekete, cseppé olvad és pörögve szétterül.
A szívem egy óceán, ahová piros lepkék szállnak.
Fekete rózsabokor, fekete, csakazértis fekete.
Meg kell szelidíteni a feketét, elfogadni, túlmenni a félelmeken.
Belső gátakon gázolni át,
odaát,
ahol már mindez szivárvánnyá olvad,
ahol hagytad minden múltad,
ahol a jelen még csak érik,
ahol a jövő fémesen fénylik,
ahol a fekete már kinyílt és mindenét odaadta,
ahol hagytad magad belezuhanni a magba,
odaát, minden bizarr túlsó fényen át, a túlsó ritmusba űzve s hagyva pörögni, csak pörögni a szemet,
s vele talán minden oda is veszett.
De nem hagyom,
mert felfénylik a feketében is az angyalom,
arcát, kezét, mindenét odaadja,
szívemet megtanítja egy lélegzetvétellel nyílni
és pótolja a hiányt,
az űrös éjszakát
a másik oldalon, ahol a szívem üres,
megnyitja bennem a társnélküli magányt
hagyja kinyílni, kiengesztelni bennem az Istent, izzó, tüzes, fekete nappá, önmagává olvad
hagyd magad, hagyd magad, mondja az ördög
de bennem a félelem győzött
és marad a meg nem történt múltad
mint visszahelyezni a csúcsot a piramis tetejére
csak ennyit kéne.
Vattacukorfejű bombázó. Lenyelem, kiköpöm, szétolvad a semmi.
ott maradtam a tócsába zárva
belezuhantam és ott felejtettem magam
majd kinyílok és visszatalálok oda, a meg nem történt helyre
vissza
amíg a semmit a minden fel nem issza
amíg jelen vagyok
és te itt élsz bennem
amíg ott vagyok
és közben itt kellene lennem.
Isten, ördög és angyal.Bizarr háromság. A szíven túl szétfeszítem e késői órán, kinyitom és újra becsukom a szívet.
Kinyitom, becsukom. És újra fekete.
Írni akartam a fehér virágról meg a magyalcsokorról, ami elveszett.
Írni és rajzolni akartam, hogy örökre az enyém legyen minden realitás, minden intenzitás.
Az energiát minden irányban, minden irányból használni.
Feldolgozni és hagyni leülepedni a lehetetlent.
A pohár alján, tükörben mozog a kéz. Utolsó cseppjét kiiszom, lelkemmé olvad, szívemmé csukódik a kis halál, amit te adtál
s ezzel megtanítottál
félig élni.
Be akarlak vinni a Vénuszházba téged
kedves vattacukorfejű bombázó géped
berepülésre kész
ott a búzamezők fölött
kinyílik az ég és
mély narancssárga
berepül a felhő
a társtalan, árva.
fekete, fekete, fekete és
feldolgozhatatlan
érintem, eltűnik, szétfoszlik a magban.
miért, miért nem hagytam
magam szétoszlani a magban?